A leghosszabb Árpád-kori uralkodások Magyarországon -1MIN
A leghosszabb Árpád-kori uralkodások Magyarországon Kapcsolódó posztok
A leghosszabb Árpád-kori uralkodások Magyarországon Kapcsolódó posztok
Az első magyar király élete és tevékenysége 120 másodpercben és 10 mondatban
Szent István – az örökös és az örökség Néhány lehetséges örökös István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert (aki az általa választott örökös volt) kibékítenie,…
Gizella, az első magyar király feleségének édesapja, II. Henrik bajor, majd karintiai herceg már nem érhette meg lánya magyar fejedelemnévé, majd királynévé válását, hiszen már 995. augusztus 28-án elhunyt. Az…
Szent István király uralkodása II. – az utolsó évtizedek és a halála Szent István király uralkodása I. – az első évtizedek Imre herceg halála Gizella bátyjának haláláig (1024) jó kapcsolatban…
Szent István király uralkodása I. – az első évtizedek Vajk születése Az első királyunk szülei Géza fejedelem és Sarolt voltak, s születése után (kb. 969-975 között) eredetileg a Vajk nevet…
Cseh uralkodók kapcsolata az Árpád-házzal (Az adatok – főként dátumok – pontossága olykor vitatható, amely elsősorban a források hiányának vagy ellentmondásának köszönhető) Név Született Elhunyt Trónra Trónról Címe Árpád-házi kapcsolata(i)…
Géza fejedelem és családja A (majdnem) utolsó magyar fejedelem – Géza Géza fejedelem – az első királyunk édesapja Géza fejedelem felesége – Sarolt Orseolo Péter, aki kétszer is király volt…
Árpád fejedelem és családja Árpád vezér és rejtélyes halála A pozsonyi csata, ahol talán Árpád vezér is elesett Az Árpád utáni zűrzavar korszaka – Solt és Fajsz Taksony fejedelem –…
Az Árpád-házi leszármazottak – királyok, királynők, királynék, hercegek, hercegnők … és mások Egy kis bevezető Az Árpád-ház uralkodói többszáz éven keresztül irányították a Magyar Királyságot (vagy előtte a Magyar Fejedelemséget),…