Henricus, a királyként látott herceg
Imre herceg latin neve dokumentáltan Henricus volt – II. Henrik császár nevét kapta a keresztségben, anyja, Gizella révén. A kortárs oklevelek és legendák Henricus (vagy Heinricus) alakban őrzik a nevét; de önálló rex Henricus címét korabeli forrás nem rögzít. Egyes források szerint ez nem csupán latin fordítás: Imre eredeti, használt neve is Heinrich volt — a magyarosított Imre forma fokozatosan vált kizárólagossá. A Henricus-azonosítás tehát egy valóban viselt névforma pontos visszaadása, nem utólagos latinizálás. Ez az egyetlen tény az egész Ágota-problematika legtöbb csomóját egyszerre oldja fel.
Ha Ágota Imre lánya, a worcesteri krónika mondata — Agatham, filiam germani imperatoris Heinrici, in matrimonium accepit — a tág germanus-olvasatban szó szerint igaz: Ágota a császár egy közeli férfi vérrokonának — II. Henrik vér szerinti unokaöccsének, aki maga is a Henricus nevet viselte — lánya volt. A „német” értelmezés nem szövegváltozat, hanem a germani kétértelműségének (főnév: „vérrokon” / melléknév: „német”) utólagos feloldása.
John of Worcester genealógiai táblázata (Regalis prosapia Anglorum) azonban kifejezetten III. Henriket nevezi meg. Itt azonban korrektnek kell lenni: ez az adat a magyar olvasatban hibagenezis — az információ azonban III. Henrik évtizedében, a Hermann–Ealdred csatornán ért Angliába, és a krónikás őt vetíthette a formulába —, adatként azonban épp a braunschweigi (Liudolf-) olvasatot erősíti, nem a magyart. Persze ugyanaz az adat nem szolgálhat egyszerre megbízható időzítésként és megbízhatatlan azonosításként. Ugyanakkor az sem mellékes tény, hogy távolról ugyan, de Imre is rokona volt III. Henriknek, ahogyan az esetleges felesége, II, Mieszko lánya is rokona volt III, Henrik német császárnak.
Imrét a források következetesen dux-ként címzik; önálló rex-státusra vagy a rex iunior intézményére korabeli forrás nem utal, és az intézmény maga is anakronizmus volna Magyarországon 1030-ban. A „királyként” való számontartás ezért nem formális cím, hanem talán észlelés: egy trónra kijelölt, apja mellett kormányzó örököst — különösen egy olyan idegen emlékezetben, amely a saját udvaraiban megszokta a kijelölt örökös királyi megnevezését — könnyen láthattak „ifjú királynak”. A dux→rex átalakulás így nem a worcesteri formulát magyarázza — az rex nélkül is szó szerint áll —, hanem Gaimar „magyar király” apját és a kései „Henrik lánya” típusú csúszásokat (Melrose-i krónika); a rivális olvasatokban ugyanez az adathalmaz teljes névcserét igényelne.
A kronológia természetes illeszkedése
Imre 1030 körül apja mellett kormányzó, katonai címet (dux Ruizorum) viselő örökös volt — egy ilyen státuszú herceg korabeli házassága és leánygyermeke teljességgel érthető, sőt elvárható (mint ahogyan száz évvel később II. Istvánnak is a főurak választottak feleséget). (Persze a hadjáratban játszott személyes hadvezéri szerepe a korabeli forrásokban nem dokumentált; de a későbbi dokumentumok valószínűsítik.)
Az anya István keleti-nyugati egyensúlypolitikájának leágazása
Imre feleségének személye az elmélet egyetlen valódi vakfoltja – egyetlen kortárs forrás sem nevezi meg. Két versengő azonosítás létezik a szakirodalomban: Pályi (2022) Romanos III. Argyros bizánci császár rokon leányát javasolja; a Piast-vonalat pedig egy valódi forráshorgony tartja — az Annales Sanctae Crucis Polonici, a 13. század eleji lengyel évkönyv, amely a legkorábbi ismert adat Imre feleségéről, amely Mieszko II egy meg nem nevezett lányát rögzíti Imre arájaként. Persze, ugyanez a bejegyzés hordozza a szűzházasság toposzát — cum uxore virgine virgo mansit — és a szentkereszt-adomány legendáját is: a Piast-frigy legkorábbi forrása tehát egyben a legenda 13. század eleji lengyel elterjedtségének dokumentuma.
A toposz ellenőrizhetetlen kegyes hagyomány — magát a házasságot azonban előfeltételezi: még a legendahordozó forrás is frigyet állít. (Ravilious–Guido 2012-es FMG-tanulmánya ugyanebből az adatból indul ki, de más rekonstrukciót épít rá: náluk maga Ágota a Mieszko-lány, aki Imre özvegyeként megy feleségül Edwardhoz.)
Fontos azonban, hogy a két azonosítás nem cserélhető fel szabadon — eltérő kronológiát és eltérő következményeket vonnak maguk után. A Mieszko-ara a K-ágat kívánja (Piast-háló → kijevi házasság, ~1028 körüli frigy, kissé későbbi Ágota-születés); a bizánci-ara az M-ágat (korábbi, ~1022-es házasság, végig magyarországi frigy). Mindkettő ad bizánci névhagyományt és császári leszármazást — de más csatornán, és a kettő külön ágra visz.
A lengyel-kijevi elmélet
A K-ág itt egy meghatározott többlethipotézissel él, amelyet nyíltan jelölni kell: a Piast-ara maga is az Agatha nevet viselte (ahogyan Ravilious–Guido elméletben) — de ő a továbbiakban: az idősebb Ágota. A név konjektúra, de nem előzmény nélküli: Ravilious és Guido éppen a nivelles-i apátság szentkultuszaiból — köztük Szent Ágotáéból — vezette le az Agatha nevet Richeza családi körében; egy Mieszko-lánynál a név a család saját egyházi központjának lenyomata volna. Az évkönyvi adat névtelensége ezt nem cáfolja és nem igazolja.
A hipotézis második eleme, hogy az idősebb Ágota fiatalon — tizenévesen, ~1031–32 körül, talán éppen a szülés körül — meghalt, és a kislány az (esetlegesen elhunyt) anya nevét kapta: árvánál a kor egyik legtermészetesebb névadási gesztusa. Ravilious–Guido saját elemzése szerint az Imréhez adott Mieszko-lány 1018 előtt, talán már ~1014 körül született, és nem azonos a két ismert lánnyal (Richenza/Adelheid a Bélával fennálló vérrokonsági akadály, Gertrúd a születési ideje miatt esik ki) — vagyis egy harmadik, forrásokban külön nem megnevezett leányról van szó. E kereten belül az anya ~1029–30-ban, ~14–16 évesen ment Imréhez, és hamarosan talán meg is halt.
Az özvegység
Miért nem tért haza az özvegy Imre halála után — és miért nem került a gyermek Lengyelországba?
Ha az idősebb Ágota még élt a férje halálakor ez a kérdés jogos. Imre halálának hónapjaiban azonban a Piast-udvar megszűnt létezni. 1031 őszén Bezprym — rusz támogatással — elűzte Mieszkót, aki cseh fogságba esett (a Gallus-hagyomány szerint meg is csonkították); Richeza és a tizenéves Kázmér német földre menekült. Bezprymet 1032 tavaszán meggyilkolták; de a visszatérő (meggyötört és talán megcsonkított) Mieszko egy megosztott országot kapott, és 1034-ben meg is halt — utána pogánylázadás volt és Břetislav 1038/39-es hadjárata.
Egy évtizeden át nem volt hová hazamenni: a hazatérés elmaradása tehát nem anomália, hanem következmény, Gizella gyámsága pedig nem választás, hanem alapértelmezés — az anyai nagyapa fogoly, a nagyanya menekült, a nagybácsi kamasz emigráns.
Ez rögzíti a lehetséges datálást is: a Mieszko-szövetségi házasság csak Mieszko hatalma idején (≤1031), a Konrád-ellenes szövetség időablakában köthető — a ~1029–30-as datálás így nem szabad választás, hanem tulajdonképpen kényszer. Az 1031-es magyar–német béke után ráadásul az ara egy halott és immár kínos szövetség megtestesítője volt — a magyar udvarnak sem állt érdekében emlegetni: az elhallgatásnak ez tisztán politikai, a szüzességi hagyománytól független rétege.
Richeza 1031-től haláláig (1063) az ezzonida–kölni körben élt — fivére, Hermann 1036-tól kölni érsek volt —, vagyis 1054-ben a lehetséges gyermek anyai nagyanyja élő, elérhető tagja volt annak a hálónak, amelyet Ealdred missziója elért. (A Gallus-hagyomány szerint az ifjú Kázmér vándorévei egy szakaszát épp a magyar udvarban töltötte — vitatott passzus, de ha igaz, akkor a kislány nagybátyja fizikailag is a közelében volt az 1030-as években, legalábbis egy ideig. Egyébként miért is jött volna pont ide?)
Miért érdekes mindez?
Először: William of Malmesbury reginae soror adata az anyára nézve szó szerint igazzá válik — az idősebb Ágota nővére, Richenza/Adelheid, I. Béla magyar király felesége — a hagyományos datálás szerint 1060-tól magyar királyné (halálának éve bizonytalan; ha a koronázást nem érte is meg, a visszatekintő „regina”-címkézésnek ez nem akadálya, mert a krónikási emlékezet Béla feleségét királynéként tartja számon).
Másodszor: a rusz réteg szintén szó szerinti — a másik nővér, Gertrúd ~1043-tól a későbbi kijevi nagyfejedelem, Izjaszlav felesége; a K-ág kijevi esküvője a nagynéni révén talán a Rurikida családi körben, Jaroszláv udvarának oltalma alatt zajlik.
Harmadszor: maga az Agatha név megmagyarázottá válik. Az anya–lánya névazonosság ráadásul előre jelzi a összevonást: a távoli krónikás a két Ágotát összemoshatta, és az anya tulajdonságait a lányra vihette át. Persze a név és a korai halál két, sehol nem adatolt feltevés — Ravilious–Guido rekonstrukciójában az özvegy maga megy Edwardhoz, a jelen elmélet ezt cseréli kettőre. Cserébe egyetlen mechanizmus vált ki három külön mentőmagyarázatot; Margit kettős, angol és magyar királyi vére (Ailred: de semine regio Anglorum et Hungariorum) értelmet nyer — ami a tiszta lengyel olvasatban megmagyarázhatatlan, hiszen ott Margitban nincs Árpád-vér —; és a lengyel hipotézis ismert szakmai ellenvetése — hogy a Henrik-rokonság az anyán, nem az apán át fut, holott a germanus-formula apai ági rokonságot sugall — magától feloldódik: itt a Henricus maga az apa.
A Mieszko-vonal egy különleges tulajdonsággal is rendelkezik: Richeza és fivére Hermann kölni érsek — aki Ealdred vendéglátója volt 1054-ben — Ezzo pfalzgróf és Matild — II. Ottó és Theophanu lánya — gyermekei: anyai ágon tehát császári és bizánci vér hordozói. Ha Imre felesége — az idősebb Ágota — Mieszko és Richeza lánya volt, Ágota egyetlen genealógiában hordozza mindazt, amit a különböző krónikások különböző irányból láttak: a rusz szálat (Richeza másik lánya, Gertrúd a későbbi kijevi nagyfejedelem, Izjaszlav felesége lett), a magyar királynéi rokonságot (a harmadik nővér, Richenza/Adelheid, I. Béla felesége — William reginae soror adatának szó szerinti feloldása az anya szintjén), a lengyel kapcsolatot (Mieszko), a Theophanu-n átívelő bizánci névhagyományt és az Ottó-ági császári leszármazást. Nem azért egyeznek a források, mert valaki összerendezte őket — hanem mert Ágota valóban mindezek metszéspontjában állt.
Mivel a szöveg hosszú – pár héten keresztül azonos időben (általában szerdánként) folytatom a következő egységgel, ez részenként ez több egység is lehet.
Ha érdekel a 11. század egyik legnagyobb rejtélye, akkor kövesd a tanulmányt!