• Utolsó módosítás:4 hónap telt el
  • Olvasási idő3perc
  • Szavak száma:645szó
  • Megtekintések:251olvasó

Slachta Margit

Zadjeli Slachta Margit Borbála egy lengyel származású magyar római katolikus szerzetesnő volt, aki Kassán született 1884. szeptember 18-án.

Öt leánytestvére volt, s a felső leányiskola elvégzése után Kalocsára került, ahol elvégezte a tanítóképzőt, majd egy németországi tanulmányút után egy győri polgári leányiskolában tanított már német-francia szakos tanárként.

1907-ben Budapestre került, ahol a II. kerületi tanítóképzőben tanított, majd apja meggondolatlansága miatt a családja kivándorolt Amerikába. Slachta Kálmán a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt, onnan kellett eléggé gyorsan távoznia.

Margit itthon maradt, de a tanítás helyett szociális munkával foglalkozott, majd Berlinbe került egy tanfolyamra, később ő maga is egy nővédő szociális tanfolyam előadója lett.

Elsőként lépett be a Farkash Edit által alapított Szociális Missziótársulatba, majd lassan a poltika felé fordult.

1915-ben szociális iskolát nyitott és a Keresztény Nő című katolikus lapot szerkesztette. Ő maga is publikált a folyamatos változó lapban, majd a Keresztényszocialista Párt tagja lett, amely később átalakult a Keresztényszociális Néppárttá.

A politikus

1920. február 26-án a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának hivatalos jelöltje lett, s március 25-én a főváros I. kerületének nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Ő lett az első női képviselő Magyarországon.

1922-ben véget ért a képviselősége a parlamenti ülésszak végeztével, s ekkor a pártpolitika helyett a nőmozgalom felé fordult.

Éveken keresztül a nőmozgalommal foglalkozott, de közben kitört a világháború, s hevesen tiltakozott a deportálások ellen. Személyesen próbált beszélni XII. Piusz pápával, s számos üldözöttet rejtegettek. Közéjük tartozott Heltai Jenő, Gyarmati Fanni vagy Rusznyák Istvánt is. Eközben halt meg a társaságának egyik tagja, Salkaházi Sára, akit 2006-ban boldoggá avattak.

1947-ben a csalások ellenére is négy mandátumot szereztek, felszólalt a Parlamentben néhány alkalommal, de próbálták elhallgattatni, sőt hatvan napra ki is tiltották a parlamentből. Ekkor jegyezték meg az ellenzékiek, hogy „az egyetlen férfi a parlamentben”.

Egy újabb felszólalása miatt felfüggesztették a mentelmi jogát és egy évre kizárták az országházból. Hamarosan már rendőrők keresték, miközben ő a domonkos nővérek zárdájában rejtőzködött, majd a letartóztatástól tartva, Ausztriába szökött.

Később az Egyesült Államokba ment, ahonnan még egyszer haza próbált térni, de ez nem sikerült, s csak Bécsig jutott, így 1953-ban visszautazott Amerikába és ott telepedett le. Ott is aktív maradt, de 1956 már súlyos beteg volt, így ezután már visszavonultan élt, majd 1974. január 6-án a Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában hunyt el, Buffalóban – éppen 50 éve.

Források

Kapcsolódó posztok 

IV. Károly visszatérése és távozása

Hajnalcsillag – a leghíresebb magyar felfedezőnő

 

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Átlagos értékelés 0 / 5. Vote count: 0

Még nem értékeltél!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com