A honfoglaló magyarok intimitása

A honfoglalás kori magyarok intimitásáról és szexualitásáról nem a mai értelemben vett „magánélet” fogalmaival tudunk beszélni. A testiség társadalmi kereteit elsősorban a rokonsági rend, a vagyon és a közösségi normák adták. Abban a korban a szexualitás jellemzően nem egyéni ‘szórakozás’-ként vagy romantikus választásként jelent meg, hanem a nemzetség fenntartásának és a gazdasági túlélésének az eszköze volt.

A házasság mint gazdasági és politikai megállapodás

A párkapcsolat alapvető intézménye a házasság volt, amely sokszor két család közti egyezségként vagy gyakorlatként működött, bár nem mindig egyezett bele minden fél.

• Menyasszonyár (kálim) és hozomány: a sztyeppei világban elterjedt volt a menyasszonyár, amelyet a vőlegény (családja) fizetett. Ez részben a háztartásból kieső munkaerő és a családi szerepvállalás „kompenzációjaként” is értelmezhető. A vőlegény által fizetett menyasszonyár (lovak, állatok, nemesfémek) a lányos család kárpótlása volt.

• Csereházasság: a kevésbé vagyonos rétegek esetében reális lehetett, hogy két család „kölcsönösen” házasított, így a közvetlen anyagi teher csökkent. Két család megegyezett, hogy fiaiknak egymás lányait adják feleségül, így a gazdasági mérleg nulla maradt.

• Szöktetés / nőrablás: a források és későbbi jogi tiltások alapján elképzelhető, hogy a házassági követelések „kikerülésének” egyik útja a szöktetés volt, amit talán a közösség utólag rendezhetett gazdaságilag – ugyanakkor ez nem zárja ki, hogy erőszakos formái is előfordultak. Ez azonban nem csupán erőszakos aktus volt, hanem gyakran a magas vételár kikerülésének egy módja. Ha egy pár megszökött és elhálta a nászt, a családok utólagosan kényszerültek megállapodni a(z általában alacsonyabb) vételárról, mivel a lány „értéke” a szülői házban már elveszett.

Elit és köznép: többnejűség és monogámia

A párkapcsolati formák valószínűleg rétegenként eltértek, amely a gazdasági lehetőségeket is jól mutathatta.

• Poligínia (többnejűség): a törzsi/nemzetségi elit körében reális lehetőség volt, sőt talán részben státuszjelző is. Egyes régészeti megfigyelések (például temetőn belüli csoportosulások) néha összhangba hozhatók ezzel, de a rokonsági/kapcsolati viszonyok a régészetből önmagukban ritkán bizonyíthatók teljes biztonsággal. A több feleség azt jelezhette, hogy a férfi gazdag, így képes több kálimot kifizetni és több asszonyt is eltartani.

• Monogámia: a köznép körében nagy valószínűséggel gyakoribb volt az egynejűség – egyszerűen a gazdasági erőforrás-korlátok miatt.

• Levirátus lehetősége: a sztyeppei társadalmakban azonban ismert minta volt, hogy az özvegy a férj rokonságán belül maradt (sógorházasság); a magyar esetben ez is sokszor felmerül értelmezési keretként, – a legismertebb talán Sarolt és Koppány esete, pontosabban Koppány próbálkozása.

Intimitás, tér és tabu

A lakóformák (jurta, félig földbe mélyített ház) nem feltétlenül támogatták a modern értelemben vett izolációt, de ettől még a normák és szokások teremthettek egyfajta „védett” intimitást. Persze az akár 30 főt is befogadó közös légterekben az intim aktusokat nem igazán tudták titkolni, de mégis voltak szabályok, pl. kiküldhették a gyerekeket a ‘friss levegőre’.

• Közösségi keretek: a viselkedési szabályok, a szeméremnormák és a háztartási rend kijelölhették, mi számít „látható”-nak és mi „nem tematizált”-nak.

• Rokonsági korlátok: valamilyen vérrokonsági tilalom szinte biztosan létezett; hogy pontosan milyen szintig és milyen formában, azt azonban nehéz rekonstruálni. Jellemzően a saját nemzetségen belül szigorúan tilos volt a házasság. A feleséget „kívülről” kellett hozni, ami genetikai sokszínűséget és politikai szövetséget is jelentett.

Kontroll és szankció

A szexualitás azonban nem „szabadon lebegő” ügy volt: a rend fenntartása érdekében léteztek szankciók, főleg ott, ahol a hűség, az öröklés és a becsület sérült.

• Házasságtörés: inkább vagyon- és rokonsági sérelemként fogható fel (öröklés/gyermekek státusza/tekintély), s a büntetések konkrét formáiról a korai források alapján csak óvatosan lehet beszélni.

• A keresztény fordulat: az államalapítást követően a törvények és egyházi normák egyre inkább a szentségi házasság felé terelték a rendszert, és igyekeztek visszaszorítani a korábbi, nemzetségi szabályokat.

A honfoglaló magyarság szexualitása valószínűleg egy pragmatikus, rokonsági és gazdasági logikák által erősen szabályozott rendszer része volt. A romantikus „magánélet” kategóriái helyett a család fenntartása, a vagyon és a szövetségek hálója adta a fő kereteket.

Emellett azonban érdekes tény, hogy bár a szexualitás természetes része volt az életnek, a „szabadosság” tévhit. Az arab források (bár nem tudni mennyire túlzó Ibn Ruszta) kiemelik a magyarok rendkívüli féltékenységét. A büntetés súlyos volt: a hűtlen asszony kirekesztése vagy halála, a csábítóra pedig hatalmas kártérítés rótt.

Szent István törvényei (például a leányszöktetés tilalma) és Könyves Kálmán dekrétumai az ágyastartás ellen már egy új korszak hírnökei voltak, amely azonban azt is jelzi, hogy ilyen események elég gyakran előfordulhattak.